környezetvédelem
ISO 14001 (KIR) - Környezetközpontú irányítási rendszer
A vállalkozások működése nagyon sok féle módon hat a környezetünkre, amelyben élünk. Mindannyiunk elemi érdeke, hogy ezekről a hatásokról információnk legyen, hogy szükség esetén időben tájékozódjunk a lehetséges veszélyekről, vagy éppen ellenkezőleg, a várható javuló tendenciákról.
Erre a célra alkották meg az ISO 14000 szabványcsaládot és alkalmazzák szerte a világon. A környezetirányítási rendszerek egyik nagy előnye és vonzóereje, hogy megtakarításokat eredményez viszonylag rövid távon is. Az erőforrások felhasználásának folyamatos és teljeskörű ellenőrzése hamar rámutat azokra a lehetőségekre, amelyekkel csökkenthető a felhasználás, és ezzel csökkenthetőek a költségek is.
Egy ilyen rendszer kialakítása és bevezetése részletes felmérést igényel, és sok tapasztalatot. A különböző környezeti tényezők meghatározása nem mindig egyszerű feladat.
Szükség van még az országban érvényben lévő környezetvédelemmel kapcsolatos szabályozások alapos ismeretére is, mert ezeket a követelményeket is be kell építeni a rendszerbe.
Szerencsére mi már nagyon sok ilyen rendszer kialakításán túl vagyunk, hosszú ideje követjük a szabvány és a vonatkozó szabályozások fejlődését és rengeteg tapasztalatot halmoztunk fel az évek során. Ha segítségre van szüksége, hozzánk bátran fordulhat, mi biztosan tudunk segíteni.
Mi a túró az a KIR?
Ezt gyorsan elárulom: a Környezetközpontú Irányítási Rendszer (ISO 14001) rövidítése. És gyorsan hozzáteszem, hogy ez egy vállalatirányítási rendszer. Tehát tisztáztuk, hogy nem egy tejtermékről van szó.
A Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 1996-ban adta ki az ISO 14000 környezetvédelmi irányítási szabványcsaládot. Ennek egyik tagja az ISO 14001:1996. A szabvány olyan követelményrendszert ír le, amelyet ha teljesítenek a vállalatok, akkor jól kézben tudják tartani a tevékenységük környezetre gyakorolt hatásait, és így el tudják érni a jogszabályokban meghatározott követelményeket. És ezt illő és üdvös elérniük, különben a tanúsítványuk érvényét veszíti, de ha jogszabályt szegnek vele, akkor büntetést is kiszabhat rájuk az ország illetékes hatósága.
A szabvány alapján kialakult egy nemzetközileg elfogadott vállalatirányítási rendszer, melynek középpontjában a környezetvédelem áll, és a termelést vagy a szolgáltatást a környezettel összhangban valósítja meg. Tehát a KIR (ISO 14001) egy olyan irányítási rendszert jelent, melyet a gyártó vagy szolgáltató vállalatok azért vezetnek be, hogy az általuk végzett gyártási vagy szolgáltatási folyamatok ne okozzanak a megengedettnél nagyobb környezeti szennyezést (és a lehetőségekhez mérten minél kevesebbet), és a lehető leggazdaságosabban bánjon a felhasznált anyagokkal és energiaforrásokkal.
A szabvány 2004-ben megújult. Az új verzió, az ISO 14001:2004 szabvány. 2006. május 14-től már csak az e szerinti tanúsítványok érvényesek. Az új verzió érthetőbb és könnyebben használható, kompatibilisebb az ISO 9001:2000 szabvánnyal, ezáltal jobban integrálható a bevezetés során a két rendszer. A KIR működtetése eredményeképpen a gyártott termék és annak csomagolása sem a termék felhasználásakor, sem annak megsemmisítésekor nem szennyezi a megengedettnél nagyobb mértékben a környezetet.
Ha egy cég (pl. a tiétek) ISO 14001 szerinti irányítási rendszert vezet be, és jó felkészítő segítségével jó rendszert épít ki, akkor előbb-utóbb érezhetően csökkeni fog az anyag- és energiafelhasználás, csökkeni fog a szennyezőanyag-kibocsátás, és csökkeni fog a keletkezett hulladék mennyisége és javulni fog annak felhasználása.
Szerintem ezek jó kilátások Vállalkozásotok számára. Ha szerinted is, és szeretnél többet megtudni arról, hogy vállalkozásotok milyen problémáit fogja megoldani a KIR (ISO 14001) és milyen feltételekkel tudjátok bevezetni és tanúsíttatni, szívesen elmondjuk nektek. Kérj ajánlatot!
Tényleg fontos cégednél a Környezetvédelem?
Ha szeretnéd a magad szintjén elkötelezni magad a környezetvédelem mellett, az ISO 14001 (KIR) kiváló eszköz lesz arra, hogy Vállalkozásod is környezet-tudatosabban működjön a jövőben.
Ma már közhely, hogy az emberi civilizáció olyan mértékben szennyezi környezetét, hogy az már Földünk, és az emberi élet jövőjét (közeljövőjét!) veszélyezteti.
Ha erről hallunk, mindnyájan tudjuk, hogy ez így nem mehet tovább, csinálni kellene valamit illetve nem kéne csinálni egy-két dolgot.
De valóban csak globális szinten kell a problémát kezelni? Szerintem nekünk is oda kell tennünk a magunkét (a szemetünket már úgy is odatettük) a probléma kezeléséhez, megoldásához.
A legjobb, és talán a legtöbb is amit tehetünk, ha a saját környezetünkben, otthonunkban és munkahelyünkön, elkezdjük megfelelően végezni a dolgokat.
Ha te egy vállalkozást működtetsz, és nincs igazán jó érzésed attól, hogy mi is történik azzal a fáradt olajjal, festékiszappal, stb., kérlek ne struccolj tovább! Akármilyen nehéz gazdasági helyzetben is kell nap mint nap helytállni, a környezetvédelemre fordított pénz - hosszú távon - biztosan jó befektetés lesz.
Már csak azért is érdemes céged működését környezetvédelmi szempontokból is szabályozni - az ISO 14001 (KIR) rendszert bevezetnie és tevékenységét a szerint működtetnie - mert lehet, hogy most ezt egy későbbi - egyre nehezebben elkerülhető - környezetvédelmi bírság töredékéből teheted meg.
Meggyőződésem, hogy nem csak ezért érdemes megtenni, több érv is az ISO 14001 bevezetése és tanúsítása mellett szól.
Még egy kis, pár fős cég költségei is jelentősen csökkennek az ISO 14001 rendszer nyújtotta kontroll miatt. Szinte minden területen csökken a felhasználás (papír, festék, irodaszerek, üzemanyag, telefonszámla) és ez amellett, hogy kedvezően hat az egész bolygó jövőjére, hasonlóan jó hatással van a vállalkozások pénzügyi helyzetére.
Ha általános költségei havonta elérik a százezres nagyságrendet, akkor szinte biztos, hogy egy ISO 14001 rendszer bevezetése nagyon hamar megtérül. Kérjen ajánlatot a bevezetésre!
