Dominion összefoglaló
Nagyon sok info jelent már meg a közeledő kiegészítőről, és bár alig van teljesen biztos információ azért már látszik mi a fejlesztők szándéka.
Alapvetően az volt a probléma a mostani EVE-világgal, hogy megszűntek a kis csapatos harcok és helyettük hatalmas flották lövik egymást, nem kis szerver-terhelést okozva ezzel. A cégek nagy szövetségekbe tömörültek, amelyek viszonylag nagy területeket birtokolnak, és ebből igen nagy passzív bevételük származik a területen lévő holdak fúrásából.
Gyakorlatilag a nagy szövetségeknek így szinte játék nélkül is nagy erőforrásaik vannak, az újak pedig esélytelenül próbálkozhatnak csak a nagyok erejét megtörni. Ez elég unalmassá tette az EVE-béli harcokat, és elég egyoldalúvá a játékot.
A másik probléma ezzel, hogy a 0.0 területeken élők száma sokkal kevesebb, mint a birodalomban élőké, annak ellenére, hogy az előbbi terület nagyobb. Ez elég rossz erőforrás kihasználtságot eredményez, hiszen míg a szerverek egy része túlterhelt, a másik részük alig használt.
Nos jött a nagy ötlet, és úgy döntöttek ennek véget vetnek. Elsőnek mindjárt kitalálták, hogy a jelenlegi sov. (birtoklási) rendszert eltörlik. Nem lesznek fokozatok benne, tehát a jövőben vagy van sov. vagy nincs. A birtok meglétét ezután ráadásul nem a telepített tornyok száma fogja meghatározni, hanem egy erre a célra bevezetődő eszköz, amiről már írtam bővebben pár napja.
Csökkentik a holdak fúrásából befolyó bevételeket, de ezzel egy időben megnövelik a nyersanyagok mennyiségét, hogy minél több játékos tudjon egyszerre játszani. Szeretnék visszahozni a régi jó fúró opokat a játékba :)
Az elfoglalt rendszerek folyamatos fenntartása pénzbe kerül majd, és lehetőség lesz rá, hogy a birtokolt rendszer fejlesszük, ez által több nyersanyagot szerezzünk, stb.. Ez nem tudni hogyan fog működni, de minden esetre érdekesen hangzik.
A szövetségek közötti viszonyokat is megváltoztatják. Bevezetnek al-szövetségeket, amelyek "alosztályként" fognak működni, önálló egységként működve. Ezzel is erősíteni szeretnék a kis csoportos játékot.
A másik nagy változás az anyahajókat és a titánokat érinti. A titánok a jövőben nem tudnak majd egy egész területet sebezni, hanem csak egyetlen célpontot, viszont megnövelik a pajzs/páncél méretét. Ezektől a változásoktól azt várják, hogy a titán ha nem is legyőzhetetlen hajó, de a nevéhez híven azért kemény ellenfél lesz. Másrészt azt szeretnék, hogy a gigantikus nano-smartbomb funkcióból egy napi használatú, valódi harci hajóvá kerekedjék.
Az anyahajókat is átalakítják hasonló szellemben. Ezek a hajók eddig inkább csak egy jó drága célpont voltak a dreadnaught flottáknak, de a jövőben nem így lesz. A pajzs/páncél méretét ezeknél a hajóknál is megnövelik jelentősen és bevezetnek egy fighter-bomber nevű drónt, ami igen nagy sebzést oszt majd, főleg capital hajók ellen. Ezzel az anyahajó egy igen komolyan bevethető ellenfél lesz a carrierek, dreadnoughtok ellen. A másik jó hír, hogy az árukat is csökkenteni fogják úgy, hogy néhány modult kivesznek a hajóból (triage, Clone Vat Bay, Warefare Link modulok), ezért csökkenni fog a gyártási költség.
A Hel a repair bónusz helyett a fighterek hp-jára kap majd bónuszt.
A carrierek nem változnak, kivéve, hogy a triage modulok működési ciklusa és az üzemanyag szükséglete a felére csökken.
A dreadnaught osztály sem változik, kivéve, hogy a moros majd drón sebzés bónuszt kap csak ostrom módban.
Változtatni akarnak még a drone bay-en is. Azt szeretnék, ha a fightereknek lenne külön tárolója és, hogy a carrierek ne tudjanak több száz drónt magukkal vinni, mert ez nagy lagot okoz.
Az egész koncepció túlmutat majd a Dominionban bemutatandó változásokon. Hosszabb távon még sok ötletük van. Szeretnék a szövetségek közötti viszonyokat árnyaltabban szabályozhatóvá tenni, úgynevezett egyezmények segítségével. Így nem csak a harcra vonatkozó megállapodásokat lehet majd kötni, hanem kereskedelmi, gazdasági, meg nem támadási, vagy ki tudja még milyen egyezményeket is.
Sajnos nem áll módomban olyan részletességgel beszámolni mindenről, mint a devblogok, de azért minden fontosabb dolog belekerült. Nagyon izgalmas változások elé néz mindenki, aki az EVE-Online világában játszik.
Ha a fejlesztők céljai megvalósulnak, és a változások valóban a kis csapatos játékot fogják erősíteni, akkor egy új kezdet tanúi lehetünk majd, és egy nagyon mozgalmas és élvezetes időszak köszönt ránk a Dominion-nal. Én bízom benne :)
-
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



szupi kis összefoglaló